Schiffer András az utóbbi években elég gyakran kerül a célkeresztbe a kormánykritikus szereplők, véleményformálók körében. A Mandinernek adott nagyinterjújában elismételte a máshol is sokat hangoztatott gondolatait a nyugati progresszív ideológiák és a globális nagytőke háborúhoz való hozzáállásáról. Nem sokat kellett várni arra, hogy Tóta W. Árpádtól kezdve Puzsér Róberten át ki keményebben, ki finomabban megdorgálja véleményéért az egykori LMP-s politikust. 

Mindenekelőtt két dolgot érdemes tisztázni, amit a legelvakultabb fanatikusokon kívül kevesen tagadnak: a nyugati politika messze nem tökéletes, rengeteg témában rászolgál(t) a kritikára. A másik, hogy a mostani háborút a putyini Oroszország indította el, részéről ez nem egy védekező, hanem területszerző hadjárat, és minden áldozat vére elsősorban az ő kezéhez tapad. 

Ez a két dolog azonban nem egymást kizárva, hanem párhuzamosan egymás mellett létezik. Attól, hogy zajlik mellettünk ez a kegyetlen háború, és hirtelen komfortossá vált a NATO, és különösen az Egyesült Államok jelentette védőháló a legtöbb kisebb ország számára, ettől még nem változott meg a nyugati politika, és bizony lehetnek olyan nagyhatalmi érdekek, amelyek aránytalanul hátrányos helyzetbe hoznak bizonyos szereplőket, például az Uniót, Magyarországot, vagy akár Ukrajnát is. 

Schiffer a jelenlegi helyzetben is folytatja a kritikáját a nyugat irányába, azonban aki követi a közéleti szerepléseit, az pontosan tudja, hogy a háborúra legtöbbször putyini agresszióként hivatkozik, és szinte mindig kitér az orosz felelősségre, az ország diktatórikus működésére. Ezek pedig nem kötelező körök, ezek a tények, amiket ki kell mondania minden normális embernek. Ezek a gondolatok különböztetik meg őt azoktól, akik a nyugattal kapcsolatos kritikákat valójában csak arra használják, hogy Oroszország bűneit elbagatellizálja, azt a látszatot keltse, hogy Putyin már tényleg sarokba volt szorítva és egyszerűen nem volt más választása, mint ez a háború. 

Kell ugyanis beszélni arról, hogy a nyugat nagyon hasonló dolgokat művelt már például Irak és Koszovó kapcsán. Arról is kell beszélni, hogy mi történt 2014 után Ukrajnában, hogy a nacionalisták milyen bűnöket követtek el a kisebbségek ellen. Arról is jó ha tudunk, hogy milyen kiszivárgott telefonbeszélgetések zajlottak a Majdan eseményei során amerikai politikusok és ukrán vezetők között. És az se baj, ha nem értünk egyet mindenben a balti államokkal, és nem hagyjuk, hogy a NATO túlzottan beleavatkozzon ebbe a konfliktusba. Minderről azonban csak úgy beszélhetünk, ha előtte tisztáztuk az álláspontunkat a mostani háborúval kapcsolatban, különösen az orosz szerepvállalásról. Még ha ez magától értetődőnek tűnik is. Ha Schiffer hibázott valamit, akkor az az volt, hogy a Mandiner interjúban ezt nem ismételte el újra világosan. Ettől persze a közélet tájékozottabb részétől elvárható lenne, hogy egy-egy kiragadott bekezdés kapcsán ne kezdjenek NER-szolgákról, hasznos hülyékről és Putyin-bérencekről hadoválni. Főleg, miután előbbi kettőt javarészt ők szavazták be áprilisban az országgyűlésbe.